Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyalok pedig vannak

2009.08.23

 

Kép

Ruff Tibor
Angyalok pedig vannak

Az elmúlt néhány évszázad természettudományos, materialista világképe tagadta az angyalok létezését, az emberiség népei mégis mindig, minden korban tudták, hitték, tapasztalták, hogy vannak ilyen lények. A Szentírás pedig első könyvétől az utolsóig egységesen állítja létezésüket, és mély betekintést ad természetrajzukba.

A Biblia eredeti nyelvei nem használtak rájuk olyan speciális ,,vallási szakkifejezést", mint amilyen a mi nyelvünkben az angyal szó. Héberül és arámul a nevük (maleach) egyszerűen hírnök, hírvivő, követ, küldött, és pontosan ugyanezt jelenti a görög angelosz is. Ha össze akarjuk foglalni a teljes kinyilatkoztatás által a természetükről adott képet, akkor azt mondhatjuk: az angyalok teremtett, azaz nem öröktől fogva, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek.

A szintén személyiséggel bíró szellemek egy másik csoportjától, a démonoktól - valamint az elköltözött emberek szellemeitől - alapvetően abban különböznek, hogy úgynevezett szellemi testük van, nem test nélküliek, s éppen ezért a démonoktól eltérően nem költöznek be emberek testébe; viszont képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.

Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. Számuk bizonyosan meghaladja a százmilliót, ám a pontos adatot a Biblia nem közli velünk. A jó angyalok fő funkciója Pál apostol szerint: ,,Vajon nem szolgálatra rendelt szellemek-e ezek, akiket azokért küldtek szolgálatra, akik örökül veszik majd a megváltás művét?" (Zsid 1:14) A gonosz (bukott) angyalok pedig ezzel épp ellentétes tevékenységet folytatnak.
Bárhol tartózkodjanak is, az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan, öt érzékszervünk számára érzékelhetetlen szellemi lények. A Szentírás ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek (epifánia: megjelenés, ,,felbukkanás") . Úgy tűnik, hogy ilyesmi sokféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet. Válhat széllé vagy tűzzé is (Zsolt 104:4).

Nulladik típusú találkozás

Egy dicsőségben való megjelenésről Dániel részletesen beszámol (Dán 10:5-19). Elbeszéléséből megtudjuk, hogy egy fehér gyolcsvászonba öltözött férfi jelent meg előtte, akit csak ő látott, kísérői nem. Az angyal teste a krizolit vagy a topáz nevű drágakőhöz hasonlított. Arca, illetve tekintete olyan volt, mint a villám, szeme, mint a láng, karja és a lába pedig az izzó - vagy fényesre csiszolt - fém felszínére emlékeztették Dánielt. Hangja, amikor megszólalt, egy nagy tömeg zúgásához volt mérhető.


Az angyalt körülvevő szellemi erőtér hatására a próféta kísérőire, jóllehet ők semmit sem láttak, megmagyarázhatatlan módon óriási rettegés szállt, olyannyira, hogy elfutottak, és elrejtőztek. Dánielnek pedig arca eltorzult, testét minden erő elhagyta; s amikor a látogató megszólalt, a próféta elájult, és arccal előre a földre zuhant. Egy másik angyal kézrátételének köszönhetően tért csak magához, s csak így sikerült négykézlábra állnia, majd egész testében remegve felállnia. Amikor azonban az előbbi angyal - aki valószínűleg Gábriel angyalfejedelem volt - újra megszólalt, Dániel ismét arccal a földre zuhant, és nem tudott megszólalni, testéből ismét minden erő elpárolgott, fizikai fájdalmai keletkeztek, és nem kapott levegőt. E leírásból nagyjából képet alkothatunk az angyalok valódi természetéről.


Angyali üdvözlet

Metatron fázósan húzza össze magán kabátját az idei ősz szokásosan hűvös éjszakáján. Fázik, és nyomja is az a hengeres tárgy a zsebében, de nem tudja máshová tenni. Kicsit irigyli angyaltársait, akiknek nem kell ilyenformán a természet viszontagságaitól szenvedniük, de nem tud tenni ellene. Ő a mennyek írnoka. Küldetése az, hogy földi halandóként éljen az emberek között, és beszámoljon sorsukról az égi erőknek.

Lassan halad a Duna-part melletti sétálóutcán, fekete cipőjének tetején meg-megül az esős latyak, ahogy csoszogó lépteivel sávot húz az őszi szőnyegen. Az egyedüli hangot a színes levelek reccsenő sóhaja adja, ahogy a test súlya alatt szorosan összetömörülnek a cipőtalp alá. Metatron kedveli az őszt és a telet, a hideg ellenére is. Az ősz a színeivel teszi vidámmá a hangulatát, a tél a tisztaság érzetével csapja be őt: vakító fehér ebben a mocskos világban. Azt gondolja, egyedül van, ezért halkan dúdol magában, amikor egy cinikus félmondatra kapja fel a fejét:
– Jó a buli, mi? Dalos csávó!
Jobbra néz és megpillantja a fák védelmében lévő padon ülő fiatalt.
– Nekem szóltál? – kérdezi.
– Szerinted van itt még valaki? – jön a gúnyos válasz egy sértett tinédzser szájából. Az angyal nem veszi fel a hangnemet, találkozott már sok hasonlóval. Elindul a pad másik vége felé, hogy leüljön.
– Zavarok? – suttogja kérdőn.
– Engem aztán nem, ha nincs más dolgod?! – invitálja egy karmozdulattal a pad felé Metatront, most már valamivel kedvesebben.
– Szokatlan, hogy találkoztunk. Nem számítottam rád – kezd bele az égi küldött. – Ritkán fordult elő velem, hogy ilyen fiatallal találkozom késő éjszaka úgy, hogy egyedül van. Barátok, barátnők, sulis társak? – kérdi, bár érzi, gyenge a duma.
– Te ilyen kabát lebbentgető, szatír csávó vagy? Előre szólok, nekem nem jön be. Mindenki úgy éli ki a tartalékait és az indulatait, ahogyan akarja, csak ne velem. Azt nem bírom, elég volt.
– Keseredett a hangod. Történt valami mostanában? Suli, magánélet? – érdeklődik óvatosan Met.
– Hogy történt-e? TÖRTÉNT-E?? Te hol élsz, idegen? Nem látod, mi van most a világban? Nem olvasol újságot, nem nézel tévét, nem figyeled az embereket? Válság van, vazze’. Katasztrófák. És ez nemcsak a pénz világában, hanem már mindenütt ott van, ahol nem akarod, ott is. Az egész életedet begyűrűzi – hadarja indulatosan.
– Ne kapd fel egyből a vizet, kérlek! – csitítja az álruhás angyal. – Nem tudhattam, mi bánt, amikor ideültem. Viszont kíváncsi vagyok: te érzel ebből valamit a saját életedben is, vagy csak a médiából érkező zajokból táplálkozol?
– Persze, hogy érzek – feleli. – Szüleim folyamatosan balhéznak a pénz miatt, amiből kevés van. Hiába dolgoznak ugyanannyit, sőt vállalnak másodállást, mire kifizetjük a hiteleket és a rezsit, alig marad valami. A svájci frank persze jónak tűnt pár éve. Most meg itt a vörösiszap. Vége a házunknak. Nem megyünk oda vissza többet. Ki gondolta volna…
– És emiatt van veszekedés otthon? – érdeklődik Metatron tovább.
– Persze. Ezt senki sem éli meg jól. Akkora patáliát csapnak esténként, hogy ne csodáld, miért ülök itt éjszaka egy padon egy idegen városban a rokonoknál, mert a házunkat elvitte a maró lé. Fater ráadásul belülről gyógyítja a kínt, ha érted, mire gondolok... Úgy érzi, a komlófőzelék, 4-5 Celsiusra hűtve, párás korsókban tálalva eléggé stimulálja ahhoz, hogy ne gondoljon a bajra. Persze anyám ennek nem nagyon örül, amikor apa hazaér. Oldva a feszültséget, daddy lecsavar egy-két nevelő célzatú sallert anyámnak, aki tányérokkal veszi fel a versenyt a harcban. Na, én ekkor szoktam lépni otthonról.
– Iszonyatos – tetteti a meglepettet Metatron, miközben a fiú folytatja a beszámolót. – Mást mondok. Laktál már panelben? Én is csak most, hiszen falun nőttem fel. Lakóparkok ezek is. Kádár-lakóparkok. Fizettél már ott télen fűtésszámlát? Gondolom, nem. Hát nem kevés, nekem elhiheted, mondta keresztmutter. Ráadásul, mivel most én a földszinten lakok, alattunk pince, iszonyatosan szar szigeteléssel, még meg is fogunk fagyni a havi 40-50 ezer forintos rezsitől. Mondjuk, Teca nénit sem irigylem. Ő a tizediken lakik a kutyájával. Annyira nagy a meleg, hogy folyamatosan nyitva tartja a konyhaablakot, meg ne főjön. Néha a csivaváját is kilengeti a magasból, levegőzés gyanánt.
– Csivava?? Ugye így mondtad?! Az valami állat?
– Az! Állat. Állat, mint te. Kutyákról még nem hallottál? Vagy neked mindegyik bodri a korcs németjuhász-utánzat? A csivava is az. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de nem sokkal nagyobb, mint egy patkány, s nem is szebb annál. Egyetlen előnye, hogy naponta egy májkrémmel elvan.
– Legfeljebb ennyivel. Nem kerül sokba, ha jól gondolom – próbál hozni leégett helyzetén Met.
– Rád sem ismerek, idegen! Ez az első logikus gondolatod, mióta beszélünk – kontráz egyből. – Tényleg nem kerül sokba. De mit vársz el egy nyugdíjastól? Fél kiló bélszínt a kutyának vacsira? Kis kutyát választ, kis igényekkel. Elég, ha mi emberek felélünk mindent, és képtelenek vagyunk spórolni. Az állatok ennél sokkal ügyesebbek. A civilizáció negatív hordaléka őket nem zavarja a haladásban. Cöhh…ilyen mondat is ritkán hagyja el a számat. Ők nem akarják mindenképpen megmagyarázni vagy kimagyarázni a dolgokat. Nem mutogatnak egymásra.
– Mert nincs kezük, ugye?
– Persze. Mert nincs kezük. Egyértelmű. Mondd, hogy csak viccelsz! Olyanról már hallottál, hogy hasonlat? Párhuzam? Nem baj, ha nem. Csak tudjam, mert akkor nem röppenek mondataimban olyan magasságokba, amiket nagy nekifutással viszel át alulról. Arra gondoltam, hogyha szembeállítod az ösztönös állatokat az emberpolitikusokkal, megláthatod a különbséget. Mert mi van nálunk? Jobb és bal. Melyik a jobb? Egyik sem. Válaszokat, stratégiát, megfontolt döntéseket hoz valamelyik is? Láttad valaha? Nem? Mert én sem. Mit tudnak akkor? Na, mit? Hát egymásra mutogatni – puffog egyre idegesebben.
– Akkor mégis, hogyan működik ez az egész ennyi ideje?
– Remek kérdés. A rendszer viszi a gépezetet, mint a bolyban a hangyák. Amíg rendben van a dolog, nincs baj. De amikor eljön a döntések ideje, kiderül, hogy nincs tudás a döntéshez. És összeomlik a vár. Nézz szét! Ez van most – itt hagy magának a fiú egy lélegzetvételnyi időt és elnéz a távolba, át a másik oldalára a Dunának, mintha onnan érkezhetne a segítség.
– Ne haragudj már a hülye kérdéseimért, de ez minden országban így van?
– Naná. Az egész bolygón. Persze vannak okosok, akik kimagyarázzák. Legalábbis megpróbálják kimagyarázni hülye dumákkal. Skandináv vonalon az egyik ország nemrégiben pl. azt mondta, hogy igazából nincs ellene a fájlcserélő, torrentező oldalaknak, mert jót tesz a gazdaságnak. És tudod, miért?
– Lövésem sincs. Miért? – érdeklődött Metatron.
– Figyeld a dumát, mondom! Azért, mert azt a pénzt, amit a felhasználó az ily módon megszerzett zenéken megspórol, azt másra költi. Érted, Baszki? Zsemlét vesz belőle a boltban meg parizert. Na, ez az igazi parasztvakítás. És persze megint eljutunk a fő üzenetig: Vásárolj, vásárolj, vásárolj! Esküszöm, mint valami mantra egy negyedkategóriás zombi filmben.
– Csalódtál? Mármint a rendszerben. Az emberekben.
– Inkább elkeseredtem, fogalmazzunk így. Néha nem is tudom, hogy vannak-e itt emberek? Nem úgy viselkednek. Sokszor outsidernek érzem magam, valahogy úgy, mint Diogenész. Tudod, ki volt? – kérdezi már előre lesajnálva, hogy beszélgetőpartnere nem tudja majd a választ.
– Igen. Ő az a régi alkoholista, akinek a hordós trükkjei voltak, ugye? – kérdez vissza az angyal gyorsan és büszkén.
– Kicsit sarkítasz, de van benne igazság. A története csak annyi, hogy nappal is folyton lámpával járkált, és azt mondogatta: Embert keresek! Arra utalt, hogy vannak a vegetatív dolgok, mint az alvás, az evés, a két lábon járás meg a dugás. Embernek lenni szerinte többet jelent, mint az előbb említettek, bár bevallom, az a dugás-rész engem pörgetett volna. A tézise meg az volt az öregnek, hogy még nappal, lámpafénynél is nagyon, de nagyon ritkán lehet megtalálni azt a lényt, torzót, karaktert vagy nevezd, ahogy akarod, aki méltán viseli magán az „ember” jelzőt. Na, ezt érzem én is mostanában. Mintha egyre kevesebben lennénk. Mintha már lassan itt nem lenne keresnivalója az öreg filozófusnak – fejezte be egy hosszú és fájdalmas sóhajjal a fiatal.
– Érdekes – nyugtázza az angyal.
– Az – mondja a fiú. – De most mennem kell. A fater ilyenkorra már teljesen kiütötte magát, nyugi van. Reggelig recseg az ágyában, mint egy orrsövény-ferdüléses vaddisznó. Holnap kezdődik minden elölről. És nem tudom, mikor lesz megint saját lakásunk, meddig vagyunk púp még a rokonok nyakán…Meló meg semmi. Mindegy..
A fiú int egyet a válla fölött és elindul a rövidebb szakaszon a körút felé. Tíz méterre távolodhat el, amikor visszafordul, ismét végigméri, és odaszól neki:
– Hé, figyelj! Csak egy jó tanács. Ha az a dudorodó hengeres tárgy a ballonod alatt a cerkád, akkor kurvára legyél óvatos. Kevés iskola örül annak, ha megállsz előttük ilyen cuccban, Negrót csörgetve a zsebedben, miközben jönnek ki az alsósok. Te, te beteg perverz állat! – kiált oda, majd sarkon fordul, és eltűnik a hídpillérek takarásában.
**
Az angyal áll egy ideig, amíg megbizonyosodik: nincs már senki az utakon. Lassan megfordul, majd felnéz az égre, és tekintetével megkeresi a legfényesebb csillagot. Érzi, jól kell megfogalmaznia a kérdését főnökének. Az öreg kaporszakállú tudja, hogy csak játssza itt a Földön a hülyét, mert így könnyebben elfogadják.
Szóra nyitja ajkát, még kivár egy ideig, hogy a feltámadó szél se zavarja meg a hangját. A szél tovalibben, Metatron kérdez: – Most mi a fenét csináljak?
A felhők mintha utat engednének a csillag fényének, majd megszólal egy mély bariton, amelyet csak az angyal hall:
– Semmit – búgja. – Ezzel most maguknak kell megbirkózniuk, hisz maguknak csinálták. Évek óta figyelmeztetem őket természeti csapásokkal, de mindhiába. Nem látnak a szemüktől. Kinyerik pazarlóan fő művem erőforrásait, ám az én türelmem is véges. Eddig tartott. Oldják meg!
– Ennyi? Hát jó. Rendben, ha így akarod. Tehetek még valamit itt, ezen a bolygón? – érdeklődik Metatron.
– Csak egyet, kedves beosztottam. Vedd ki a zsebedből azt a lámpást, és dobd a Dunába. Már nem lesz rá szükség – búcsúzik az égi mélyhang, és a felhők ismét összezáródnak a csillag előtt.
Ám Metatron közelebbről ismeri az embert. Még él benne a remény. Előhúzza évezredek óta szolgáló, emberkereső zseblámpáját, és elindul a partszakasz végén álló, eltérő színű óriások felé. Öt szín, öt jelentés. Sárga: az örök fény, a hit, a jóság. Zöld: a növekvő élet és a feltámadás. Kék: a megfoghatatlanság, a végtelenség. Fehér: az öröm, a vigasság és a transzcendencia. És végül a szürke: a szomorúság, a melankólia és a fásultság színe.
– Melyik legyen? – töpreng magában. Majd kis gondolkodás után elhelyezi a szürkében. És nem csak a színek jelentése miatt. Egyszerűen odavaló. Fém.



aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaacolombe_4.jpg


Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:

- Repülj le a földre ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.


Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
Hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap oda volt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.


Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.

A szeretet, ami itt fent a legnagyobb kincs,
Ott lent az emberek szívében nincs.

Az Úr is szomorú lett, hisz Ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.

Angyalok
üzenete:

Mihály arkangyal vezet téged, hogy tudd élvezni ezt
a pillanatot, amely nem számít milyen is éppen.
Az ego, ezzel szemben azt mondja,
hogy egy megfoghatatlan jövőbeni pillanatban
jön a boldogság, amikor minden "jobb"
vagy "fix". A spirituális igazság az, hogy
boldognak lenni az másokat inspirál,
és téged is motivál, hogy munká...lkodj a
számodra fontos dolgokon.
Hívd Mihály arkangyalt,
hogy segítsen felvenni és sugározni
a ennek a pillanatnak a ragyogását és a szépségét, most.


Forrás: Doreen Virtue

 





 

 

Kép